2014. január 10., péntek

DIY tervek, ha ezen túl leszek...

Rengeteg tervem van a jövőre nézve, amint a vizsgákon túl leszek...

Ez mentegetőzésnek tűnik a tétlenségemért (az is), de most már tényleg el akarom végezni ezt a rohadt BSc-t, úgy hogy oda kell figyelnem a főiskolai dolgokra is. [Eddig 3 tárgyból vizsgáztam (5,5,5), egyből pedig megajánlott jegyet kaptam (4), még 3 vizsga van hátra...]

Nem rég találtam rá két hiper-szuper diy tutorialra, amiket feltétlenül magam is meg fogok valósítani.

Az eper az egyik legcukibb gyümölcs. Bár nekem nem a kedvencem (a kozmetikumok mű eperillatát ki nem állhatom), mint gyümölcsöt nagyon szívesen fogyasztom és valljuk be, dekoratív látványt nyújt. Ezért, és az egyedisége miatt tetszett meg nagyon ez az ötlet. Mindenképpen el szeretném készíteni itthon is.



Már nyáron is gondolkoztam rajta, hogy a kalapomat feldobom valami aranyossággal. Nyaralás előtt gyorsba a virágos fejpántomat húztam a kalapomra. Utólag már nem tűnik olyan jó ötletnek, ti. a fejpántom gumija teljesen kitágult és elöregedett attól, hogy állandóan ki volt feszítve. Az alábbi megoldás sokkal szimpatikusabb nekem. És akár filléres IKEA-s művirágokból is megoldható.


Egyébként mindkét ötlet gazdája Rachel, egy 21 éves Dél-karolinai bloggerína, aki most egy héten keresztül minden nap posztol egy projektet Cut Out + Keep-re. Én már követem a blogját, nagyon szimpatikus és imádom, ahogy öltözködik. :)


2014. január 6., hétfő

Új év, új barátok

A szilveszter nagyon jól telt. Komolyan mondom, régóta nem volt ilyen jó.

Öcsém barátnőjénél voltunk, a barátaik körében. Társasjátékoztunk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, éjfélkor tűzijátékoztunk, pezsgőztünk, megnéztük az Oroszlánkirályt és végül mindenki bealudt rajta.
A társaság is nagyon rendes volt, öcsém volt osztálytársai. Szimpatikusak voltak, remélem, hogy találkozunk még hasonló keretek között.

Szeretném azt gondolni, hogy a szilveszter éjjel kicsit előre jelzi a következő évet is. Ha pedig így van, akkor sok nevetés és barátok várnak rám idén.

És ehhez kapcsolódva megfogalmaztam magamban egy kis újévi üzenetet magamnak. Nem igazán fogadalom, de mégis egy kis iránymutatás, ha szem elől téveszteném a céljaimat.
Réka!
Idén szeretném, ha összeszednéd magad. Túl kell enned magad az elmúlt év kudarcain! Az elvesztett barátokon felesleges bánkódni. Látod, hogy szimpatikus vagy másoknak és képes vagy új barátokat szerezni.
Sok mindenben megakadályoztak a korlátok, amiket saját magadnak állítottál. Mostantól nem akadályozhat semmi! Fiatal vagy, ehhez méltóan egészségesnek és erősnek is kell lenned. Fizikailag és lelkileg is edzened kell magad a jövő évben!
Szeretném, ha olyan lennél, amilyen lenni szeretnél, amilyennek magadat gondolod. De ehhez cselekedned kell!
Szóval elhatározások vannak... :)

Boldog Új Évet (a nemlétező olvasóimnak)!

2013. december 30., hétfő

Ajik

Majd töltögetek képeket is, de először publikálni szerettem volna.

Röviden összegezném, hogy én miket ajándékoztam szeretteimnek, illetve, hogy miket kaptam tőlük. Utóbbit csak a fun kedvéért, előbbit pedig ötletadás céljából a jövő évre.

Amit adtam:
  • Házi készítésű szaloncukrot
    Hozzávalók: 25 dkg kókuszreszelék, 25 dkg margarin, 25dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, kókuszlikőr.
    A mázhoz: 20 dkg étcsoki, 2 e.k. olaj Értelemszerű az elkészítés, de a formázás és mártogatás előtt ajánlott hűtőbe rakni fél órára. 
  • Egyedi szerkesztésű naptárat (nagymamáknak, keresztanyukáknak, könnyen lenyűgözhető rokonoknak)
  • Kacsarádiót (húgomnak; Hogy zuhanyzás közben se kelljen nélkülöznie a zenét.)
  • Dead Island (öcsémnek; Annyira megszerette a játékot, hogy végül nagyon tuti ajándék lett belőle.)
  • Phillips villanyborotva (apunak; Közösen kapta tőlünk.)
  • Baglyos fülbevaló, szemhéjpúder, körömmatrica (Apróságok Anyunak.)
És amit kaptam:
  • pizsama (Ezt még hónapokkal korábban súgtam meg anyunak, de őszintén nem is számítottam rá. (: )
  • Dermedt, dacos Dexter  könyvet (Egyik kedvenc sorozatom, a Dexter alapján íródott.)
  • Egy Arc-reaktor utánzatot, amelyet öcsém készített nekem. (Imádom a Marvel szuperhősöket, ez tény...)
  • Plüss dínót (Howard, aki egyébként rakétamérnök) és egy plüss alpakkát (Bernadeth-t).
  • Egy makaron-készítő készletet recepttel együtt. (Leendő Anyósomtól :P).
  • Egy bőr ékszertartó dobozt. (Leendő Apósomtól (: )
  • Receptkönyveket
Jaj és persze...
Boldog Karácsonyt mindenkinek! (utólag)

2013. december 15., vasárnap

Karácsonyi tervek szövögetése

Vége a szolrgalmi időszaknak, így mostantól csak a vizsgák vannak. Ebből pedig pontosan kettő karácsony előtt és még négy jövőre.

Terveztem ugye, hogy sokmindent varrok majd a varrógéppel  karácsonyra ajándékba, de ez sajnos idén elmaradt. Majd jövőre... Így is lesz sk. ajándék, de nem annyira menők, mint lehetnének.

- Naptár családi képekkel: ezt szánom nagyszüleimnek, illetve anyu keresztanyukájának. Talán anyuék is kapnak egy másolatot... :)

- Házi szaloncukor: egyelőre csak kókuszos receptet tudok, de majd keresek még opciókat. (Posztolom majd...)

- Egyedi falióra: ez ugyan kevésbé exkluzív, mint az első kettő variáció, de idén ezt adom pár ismerősnek/családtagnak, mert úgy vettem észre, szükségük van rá. A szoba színeihez, hangulatához passzoló órát tervezek. Nagyon szupi lesz!

Belegondolva, a családon kívül nincs is kinek ajándékot készítenem/vennem, pedig én annyira szeretek adni... Tavaly ilyenkor még Dorci ajándékán is gondolkodhattam. Hiányzik.

2013. október 25., péntek

Kihúzva a kívánságlistámról:

Újabb két elemet húzhatok ki a kívánságlistámról, amint megérkezik az utolsó Ebay-rendelésem:
megrendeltem a cicafejes órát, illetve egy szarvasbogaras gyűrűt is.



Mindkettőre nagyon vágytam már és tulajdonképpen filléres kiadások, úgyhogy még a lelkiismeretem sem mar miattuk (annyira).

Most már viszont el kell kezdenem karácsonyra gyűjtögetni, beszerezni és elkészíteni az ajándékokat. Az a tervem, hogy az idei ajándékoknak közük lesz az új varrógépemhez... :)

Fél éves pici-cica

Mina október 20-án lett pontosan fél éves! Bár nálunk még csak 4 hónapja lakik, ez idő alatt visszavonhatatlanul a család tagjává vált. Nem is tudom elképzelni, korábban miért nem volt macskánk... 


Imádom!

2013. október 24., csütörtök

Autumn, I love You!

Az időjárás kezd őszbe váltani, ezért készítettem egy őszi outfit-et, amiben a legutoljára vásárolt új ruháim is szerepelnek. Valamint beleszerkesztettem a cicás órát is, amit ugyan megrendeltem, de még nem ért ide. Már nagyon várom!
Autumn, I love You!

Autumn, I love You! by daire1 featuring red jewelry

Múlt hétvégén voltak a Glamour-napok és bár nem kaptam meg a teljes ösztöndíjamat, mindenképp ki akartam használni, hogy kedvezménnyel juthatok hozzá az amúgy is szükséges ruhadarabokhoz. Úgyhogy bevásároltam a legszükségesebbeket: egy farmert őszre-télre, egy jó meleg kötött pulóvert, egy pár pihe-puha kesztyűt valamint Medvétől kaptam egy 3 darabos fehérnemű-szettet. Gyönyörű csipkés, ilyen szép bugyim még nem volt!

Pár nappal később pedig egy bakancsot is beszereztem, mert az őszi cipőm szegény tönkrement. 



Varrógépem!

Pénteken az Auchan-hónapnak köszönhetően meg tudtam venni egy Singer varrógépet csupán 25 ezer forintért. Nagyon örülök neki! Bár ott van a régi orosz varrógépem, ami hol varr, hol meg nem, használati utasítás nem tartozik hozzá (ha lenne, az is gondolom oroszul lenne). És beható ismeretek nélkül csak kísérletezni tudok, most éppen melyik beállítás lesz jó a varráshoz, többnyire sikertelenül.


Most éppen szabásmintákat nézegetek, ugyanis szükségem lenne egy új táskára. Imádom a jelenlegit is, de amióta megvettem folyamatosan használom és ez sajnos lassan kezdi egyre jobban megviselni szegénykét.

Valami pakolósat szeretnék, amibe beleférnek a minden nap cipelt kis dolgaim (tolltartó, notesz, pénztárca, iratok, könyv, újság stb.). Arról, hogy az uzsonnám is beleférjen, már lemondtam.

Végül is találtam pár mintát, de a legtöbbjük fizetős. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy érdemes megvennem egy szabásmintát teljesen kezdőként.

 
  

Persze találtam ingyeneseket is:

 

Még keresem a nekem való táskát, addig pedig gyötröm szegény öreg tatyómat...

2013. szeptember 19., csütörtök

2013. szeptember 18., szerda

Freezetrap

Most, hogy 20 °C alatti a napi hőmérsékleti maximum, legszívesebben téli álomba merülnék. Szokás szerint ősz közepétől tavasz végéig konstans hidegrázásom és libabőröm van. Idén ez az időszak szokatlanul korán köszöntött rám.

Keresgéltem tehát Ebay-en, mivel tehetném elviselhetőbbé ezt az időszakot és arra jutottam, hogy egyetlen vágyam egy meleg és roppant aranyos pulóver. Mondjuk olyan, mint ezek:


(a dinósból egyébként van még vagy 4-5 fajta, mind különböző fajokkal)

És találtam még egyet Weheartit-on, bárminemű forrás nélkül, tehát valószínűleg soha nem fogok rájönni, honnan szerezhetnék ilyet:


2013. szeptember 17., kedd

STAHP

Kedvem lenne elmenni innen....

Itt hagyni mindent. A főiskolát, családot, mindenkit, akit ismerek. Angolt tanítani óvodásoknak Pekingben vagy egy indiai ashramban dolgozni a lakhatásért.

Szeretnék olyan közegbe kerülni, amit nem ismerek. Olyan emberek közé, akik nem ismernek. Tiszta lappal kezdeni mindent és új barátságokat kötni. Idegenekkel. Olyanokkal, akik más kultúrából jöttek.

Múlt héten szerdán 23 éves lettem és úgy érzem, hogy az elmúlt egy év semmi fejlődést nem hozott, csak visszalépést. Egyre kevesebbet mozdulok ki. Bár itthon próbálom magam edzeni, mégis egyre lustábbnak érzem magam.

A barátaim (kollektívebben a barátaink) leszakadtak. Gyanítom, hogy részben a rossz természetem miatt. Túl keveset invesztálok a társas kapcsolataimba. Ezen változtatni kellene. A másik fele pedig a vakhitem miatt van. Megbízom azokban, akik tényleg megérdemlik és végül mégsem váltják be a hozzájuk fűzött reményeimet.

Kétségbe vagyok esve.


2013. szeptember 3., kedd

Sorozatok, amiket nézek/várok [Part 1]

Dexter
Az igazságosztó sorozatgyilkos históriája már a 8. évadjánál jár és szomorú, de ez lesz a befejező évad. A történetvezetésen is érződik, hogy le akarják zárni és hiába tiltakoznék ellene, ez a Dexter már nem az a Dexter, mint 7 évaddal korábban volt. Véget kell érnie így vagy úgy.


Skins
Imádtam ezt a sorozatot! / évadon keresztül 3 generációnyi tini sorsát követtem nyomon. De most... Készült egy 7. évad is, ami a korábbi szereplők aktuális élethelyzetét mutatja be. Nos ezt az új évadot még nem láttam, de amint véget ér a Dexter, megtekintem. Sajnos nem hallottam róla túl jókat...


Spartacus
Már régen hallottam egy baráttól, hogy nagyon tetszene nekem ez a sorozat. Őszintén szólva, amikor először belenéztem, röhögőgörcs fogott el a gagyi vér-effektektől és a magyar szinkronban hallható csatakiáltásoktól. Aztán minden kifogásom ellenére folytattam és ütött. Az első évad nagyon tetszett, a második a főszereplő betegsége miatt egy rövidebb visszatekintő évad lett. A harmadikban pedig kénytelenek voltak végérvényesen lecserélni a Spartacust megszemélyesítő Andy Whitfield-et a készítők a színész halála miatt. Perpillanat a Harmadik évadot néztem végig, de tervezem, hogy megnézem az utolsó évadot is, ami sorban a negyedik.


Kínos
Valóban kínos, de van ilyen is. Minden bugyutasága ellenére szeretem ezt a sorozatot, bár a főszereplőt szörnyen megutáltam, az azonban érdekel, hogy a barátaival mik történnek. Kedves kis sorozat, sok kavarással, meg "HATALMAS" problémákkal ("Vajon tényleg bejövök a pasimnak?"-szinten).


Még van jó pár sorozat, aminek a következő évadjára várok, úgyhogy: Folytatása következik....

2013. szeptember 2., hétfő

Helyzetjelentés: Guggolás kihívás

Túl vagyok a challenge 19-ik napján, ma éppen nem kevesebb, mint 160 guggolást csináltam. Holnap pedig pihenőnap következik. Aztán másnap megint 180 lesz a cél.

Őszintén szólva nagyon büszke vagyok magamra, mert egyetlen napot sem hagytam ki és példásan vezetem a naptáramat is. Íme:

2013. augusztus 26., hétfő

4 év megkoronázása

Őszintén szólva én úgy éreztem, az egész szombat csak rólunk szólt. Terveim szerint kicsíptem magam és úgy vártam az én Medvémet. 


Vörös pezsgővel koccintottunk, majd átadtuk egymásnak a meglepiket. Végül egy általam festett portrét, egy festett pólót és egy hordás csomózott karkötőt adtam neki.  Tőle pedig egy csavaros kis rejtvényen keresztül egy édes kis versikét, popcorn-os csokit és EREDETI THE SIMS 3 CD-kódokat kaptam! ^^ Nagyon meglepett. Annyira ötletes és kocka, annyira medvés volt az egész ajándéka! 


Az örömködés után elindultunk moziba és megnéztük a Gru 2-t. Már az első részt is együtt láttuk moziban és ez is nagyon érdekelt engem. Aranyos film volt, tetszett. Imádom a minionokat! ^^


Köszönöm Édesem ezt a négy évet, várom a folytatást! <3


2013. augusztus 24., szombat

Outfit-terv: 4. évfordulós randira

Holnap (tulajdonképpen már ma) lesz/van a negyedik évfordulónk Medve urammal. Egy szolid kis mozizásban egyeztünk meg, a főzőcskézést pedig majd máskor ejtjük meg. Holnap korán reggel jön hozzám, hogy megajándékozzuk majd egymást, úgyhogy szépnek kell lennem... :) 

Egy ilyesmi outfitre gondoltam: 

outfit for our 4th anniversary

outfit for our 4th anniversary by daire1 featuring a primer eyeshadow

Biztos tetszeni fog neki.

2013. augusztus 15., csütörtök

Kihívás...

Medvével régóta tervezzük, hogy elkezdünk otthoni keretek között edzeni. Ki is néztük magunknak egyből az Insanity programot (mert nem vagyunk kispályásak, ha edzünk, akkor már fájjon is), de folyton csak halasztódik a dolog. 

Aztán ma, amikor hazaértem Bicskéről döntöttem. Valamit azonnal tennem kell. Nem kerestem túl sokáig, de voltak feltételeim a programmal szemben: 1. azonnal kezdhető legyen; 2. ne kelljenek hozzá eszközök; 3. a piciri szobámban is végezhessem. És megtaláltam a "szinte" tökéletes kihívást a hatalmas sejhajomnak: 30 napos guggolás kihívás!


Perpillanat még csak így néz ki a naptárkám, de majd szorgalmasan húzogatom ki a napokat az idő és a kihívásom előrehaladtával. És időnként tudósítok is a fejleményekről. ;)



2013. augusztus 11., vasárnap

Évfordulós ajándékok

24-én lesz a 4. évfordulónk Mackóval és megbeszéltük, hogy idén valami különleges, kézzel készített ajándékkal lepjük meg egymást. Annyi minden eszembe jutott, mivel lephetném meg...
  • Egyedi festett pólóval. Valamilyen geek mintára gondoltam, vagy feliratra. Pólókból úgyis folyton csehül áll. :)  (Persze tele van velük a szekrény, de ő a nagy részét nem hordja.)
  • Gyurmasággal. Kézenfekvő lehetőség, de most valami másban gondolkozom. Ha minden kötél szakad, végső esetre ez is szóba jöhet.
  • Portréval vagy valamilyen kis saját készítésű rajzocskával, bekeretezve. Olyasmikre gondolok, mint ezek Meiliger Zitától. Persze én magam festeném/rajzolnám.
  • Kézzel varrt plüssállatkával. Ezen a téren is inkább a geek mintákban gondolkodom, de csodás ez a cukorfalat bálna is. :)
  • Fotókollázs a számítógépe/telefonja hátterének. Korábban ajándékoztam ilyet kinyomtatva, de nem lenne rossz ötlet elkészíteni nagyobb felbontásban és beállítani a hátterének.
  • És a legkockább évfordulós ajándékhttp://www.bitrebels.com/geek/the-geekiest-most-romantic-anniversary-gift-ever/ Nem szeretek másokat lemásolni, de ez annyira ötletes és annyira kocka, hogy jobbat ki sem találhatnék!
Az ajándékozáson kívül tervezünk még egy közös vacsit vagy ebédet, amit előbb együtt készítünk el. Tavaly az évfordulóra gyömbéres-mogyorós csirkét főztem és annyira ízlett neki, hogy idén is azt rendelte.


2013. augusztus 6., kedd

Szülinapi wishlist

Körülbelül egy hónap múlva itt a szülinapom. Pontosabban szólva szeptember 11-én. 23 éves leszek. És ezzel a kis összeállítással szeretnék tippeket adni azoknak, akik meglepnének valamivel... :) (Valójában Medvének ígértem egy olyan posztot, amiből kibogarászhatja, minek örülnék.)

Régi vágyam egy aszimmetrikus (high-low) szoknya és a vasmacskás-hajókormányos karkötő. Valamint mostanában nagyon megtetszettek a neon-színű körömlakkok és az arany-színű ékszerek. Sminkszerek közül pedig szörnyen fáj a fogam egy kék szemhéjtusra és egy narancsos árnyalatú rúzsra. Persze ezek csak ötletek...

Az igazat megvallva nekem nagyon könnyű vásárolni, mert szinte mindennek örülök. :)

Birthday wishlist

2013. július 29., hétfő

Inspiráció: Macskák

Bár azt ígértem, hogy nem lesz ebből sorozat, de most mégis eszembe jutott pár téma, amik köré szívesen kerítenék pár darabos válogatásokat. Például a macskák.

Imádom az állatokat! Minden állatot. Nem mondanám, hogy kifejezetten cicás típus lennék, de mióta van saját cicám, önkéntelenül is inkább hozzájuk húz a szívem, mint egyéb állatokhoz.


Elsőként egy pólót választottam ki, a Threadless oldaláról. A minta címe The Final Boss és egy cica, valamint egy lézerpötty néz farkasszemet rajta. Hogy ez nem nekem jutott eszembe... Egyébként a Threadless-ről szinte bármelyik felsőt elfogadnám, annyira jó mintákat használnak. (Link)

A második választásom cicás témában ez a Maine Coon (mina is épp ilyen) mintás cica alakú párna. Az eladó készít ugyanilyet táska verzióban is. (Link)

Harmadszorra egy képregénysorozatot választottam, amit imádok. Ez pedig nem más, mint a Doctor Cat. Egy valódi cica doktorról szól, aki a világ legcukibb orvosa és ezt nem is rejti véka alá. (Link)

És végül egy ékszert választottam utoljára. Annyira aranyos ez a cicás gyűrű! (Link)


2013. július 26., péntek

Inspiráció: Óceán

Nem szokásom, hogy ilyen válogatásokat állítok össze, de ma rátaláltam pár nagyon jó ötletre, amiket talán meg is valósítok majd. Addig is viszont megosztom őket itt. Nem biztos, hogy lesz folytatása, de első tematikus összeállításom főleg az Óceán köré építettem.
Az első egy medúza fülbevaló, újrahasznosított anyagokból. Nagyon dekoratív és környezetbarát megoldás. Amint kigondoltam, hogyan valósíthatnám meg házilag, megcsinálom. (Link)

A második választásom egy kék kis ruha. Bár a mintája csillagos, de színe miatt szerintem mégis beleillik a válogatásomba. Tervezem, hogy beszerzek egy hasonló ruhácskát nyárra. (Link)

A harmadik, amin elámultam, ez a medúza üvegben. Ez is teljes mértékben újrahasznosított. A medúza valójában nejlonzacskóból van és csupán egy szál cérna kell az elkészítéséhez. Ezután csak bele kell rakni az üvegbe, megtölteni azt és a medúza máris vidáman úszkál benne. A link alatt egy aranyos videó is van róla, mennyire élvezik a gyerekek. (Link)

És az utolsó választásom egy bálna mintás párnára esett, mert imádom őket! A bálnák egyszerűen gyönyörűek! (Link)

És végül, ha már bálnákról van szó... a bálnák éneke:

Nyaralás 2013 és a kalapom

Eljött az idei nagy barátos nyaralás ideje... Sőt tulajdonképpen már el is telt, ezért szinte kötelességemnek érzem, hogy beszámoljak róla, milyen jól mulattunk (értsd: kirúgtuk a ház oldalát).

Július 12-től 19-ig (péntektől pèntekig) egy hetet töltöttünk Balatonszemesen Idessék nyaralójában. Vasárnapig ott volt Dóri (majd bővebben...) és még pár lány, de onnantól egyedül főztem a négy kanra. Összességében jól elboldogultam, még palacsilit is sütöttem egyik nap, amiről kiderült, hogy Zsolti kedvence.
Nagyszerűen szórakoztunk a fiúkkal, ittunk, ettünk, meztelenül fürödtünk, buliztunk György Tipszmiksz Mix-ére. Szóval csodás volt!



A ráadás pedig, hogy az utazás előtt beszereztem egy kalapot is, amit (színes szalag híján) ideiglenesen a hajpántommal dobtam fel, hogy kicsit lányosabb legyen. ^^


Még ottlétünk alatt kezdődött a Szemes Fesztivál, amelynek záró napján a Szabó Balázs Bandája is fellèpett, de sajnos ez nekem most kimaradt... :/

2013. július 10., szerda

Szőnyegtáska operation - COMPLETE

Egy korábbi posztomban megmutattam már a tutorialt, ami alapján táskát szeretnék készíteni. Idő közben sikerült beszereznem egy nagyszerű tarka rongyszőnyeget is hozzá és mostanra jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam az ötletet.

Az eredmény nekem nagyon tetszik! Már most imádom... Pénteken a Szabó Balázs Bandája koncertre is ezt vittem. ^^

Utólag kiegészítettem gyöngyökkel is. Szerintem nagyon illik hozzá. És hozzám is.

A végkifejlet:


A koncert pedig csodás volt, egyszerűen remekül éreztem magam Medvével és Anyummal!

2013. június 17., hétfő

Kiskertem - Nőttön nő

A tépősaláta hihetetlen gyorsasággal nő. A menta és a metélő hagyma kicsit lemaradt, de ami késik, nem múlik...

Gondoltam rá, hogy kiegyelem egy kicsit a kertecskét, de tüzetesebb áttekintés után arra jutottam, hogy még növögethet.

Múlt heti kép:

Nehezen bírom

Alapvetően csöppet önbizalomhiányos, csendes lány vagyok. Nehezemre esik megnyílni emberek előtt, ezért nem is szoktam kiadni magam, csak pár beavatottnak.
Talán éppen ebből adódik, hogy nem szeretem a hangos, akaratos, rosszindulatú, önző embereket. Persze az is lehet, hogy csak féltékenység van a háttérben. Hogy valójában irigylem az erejüket, de én nem vagyok pszichoanalitikus...
Viszont egy közeli ismerősöm, akit nekem is szeretnem kell, nagyon is ilyen ember.
Néha nagyon nehezemre esik tolerálni a viselkedését, de nem akarom megbántani sem őt, sem azokat, akik őt szeretik. Ezért néha inkább szórakozottnak, fáradtnak vagy migrénesnek tettetem magam, hogy ne kelljen beszélgetnünk.
Valójában szörnyen félek tőle. Nem akarom megbántani, de örökké tettetni sem tudok.

Mina cica érkezése

Már régóta epekedtünk Medvével egy kismacskáért. Neki már volt cicája korábban, de én mindig csak vendégeskedések alkalmával tudtam cicázni.
Aztán elkeztük nézegetni az ingyen elvihető cicák hirdetéseit interneten és találtunk is egy apró gyönyörűséget, akit talán Kr szülei is jóváhagynak.
Nekem egyébként teljesen mindegy volt, hogy milyen a cica... Fekete, cirmos, trikolor, fajtacica vagy keverék... Én bármelyik mentett cicát elhoznám egy menhelyről. :)
A lényeg tehát, hogy megkaptuk Erika (don't even ask...) jóváhagyását és azóta egy fővel bővült a család.
Az apróság április 20-án született, Main Coon anyukától és ismeretlen apukától. Ez a fajta felismerhető arról, hogy a homlokán egy M betű mintája rajzolódik ki. Ezért valami M-mel kezdődő nevet kerestünk neki, ami végül Wilhelmina vagyis Mina lett.
Tökéletes cica! Élénk, játékos, rosszcsont, szobatiszta és jó étvágyú. Az egyetlen dolog, amit Medve nehezen tolerál benne, hogy éjszaka rendszerint felmászik mellénk az ágyba és megtámadja különböző végtagjainkat, de ezt idővel biztosan sikerül kinevelni belőle.
És a végére pár kép a csepp macsekról (fent vannak instagrammon is):